kedd, március 10

hétközbeni - március 10.

Két fontos dologról nem számoltam be: a múlt csütötökön végre moziba jutottam! Igazi kis művész-pince-kino, hozzám hasonló nézőkkel, egyszóval otthon éreztem magam. És hála az égnek, még a filmet is értettem, nem volt ez más, mint a Milk. Az élmény persze hozta a fogadalmat, hogy ezután, mindig, hetente, újabb és újabb mozikban. Most kedd este van, harmadjára halasztok, a következőnél már dékáni engedélyt kell kérnem :) Pedig nagyon be van tervezve a Felolvasó, és az új hely, de most valahogy kezdenek az esték az otthoniakra hasonlítani... Talán holnap...
A másik a vasárnap volt: napsütéssel, két múzeummal, isteni könyvesbolttal (oda bizony vissza kell menni!), és egy város közepi temetőkerttel, romantikussal, benne 19. századi síremlékekkel, no meg gyereküket levegőztető, gazdasági újságot olvasó kispapákkal, és körbe-körbe futó vasárnapi sportólokkal. Kicsit bizarr!
És akkor most már túl vagyok ugye egy hétfőn, jaj, de jó, és egy kedden, és már harmadik napja tisztogatok egy 2 gigás csillagképet és szenvedek. A munkahelyi szobatársaim pedig Dr. Pixelnek szólítanak, mondhatom, hogy elég ironikusan, és ma Martintól, a német fődizájner-3Dgurutól a Katastrophy becenevet is kiérdemeltem, egyelőre nem értem, miért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése